Sok olyan ember van, aki nagyon kevéssel is gazdaggá tudja tenni a saját és a mások életét.

Japánban idősebb úriemberek egy csoportja rendszeresen összejött, hogy megbeszéljék a híreket, és teázgassanak. Egyik szórakozásuk az volt, hogy igen drága teafajtákat kutassanak fel, hogy azokból újabb ínycsiklandozó keverékeket állítsanak össze.

Amikor a legidősebbre került a sor, hogy megvendégelje a többieket, a legnagyobb ünnepélyességgel szolgálta fel a teát: aranydobozból mérte ki a leveleket. Mindannyian a legnagyobb elragadtatással dicsérték teáját, és tudni szerették volna, hogy milyen különleges kombinációból állította össze ezt a keveréket. Az idős ember mosolyogva így szólt:

- Uraim, a tea, amit Önök oly nagy élvezettel isznak, ugyanaz a tea, amit a parasztjaim isznak a birtokomon. Az élet legfinomabb dolgai egyáltalán nem drágák, és nem is nehéz őket megtalálni."

(Anthony de Mello: A csend szava)

2012. június 14., csütörtök

A kakukkfű, mint ezermester


Mire használták az egyik legősibb gyógynövényt, és mire használhatjuk most, klikk ide:



Forráslista:
http://napidoktor.hu/cikk/84.3121/Kakukk-Itt-az-ezermester
http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=F%C3%A1jl:Thymus_serpyllum_-_K%C3%B6hler%E2%80%93s_Medizinal-Pflanzen-138.jpg&filetimestamp=20070129235607

2012. május 27., vasárnap

Jeges tea -a teázás frissítő élménye


Fontos, hogy ne hagyjuk szomjazni szervezetünket.  A folyadékpótlás egyik alternatívája nyáron a jeges tea lehet. Ideális szomjoltó, frissítő finomság.

Amerikában fogyasztják a legtöbb jeges teát. Az északi államokban inkább a keserű változata, a déli államokban a bőségesen cukrozott változata hódít. Nem véletlenül, hiszen a jeges tea innen indult hódító útjára.

Az 1904-es St. Louis-i világkiállításon Richard Blechyden pavilonjában szerette volna népszerűsíteni az indiai fekete teát (Amerikában addig csak a zöld teát ismerték). A rekkenő hőségben, senki nem volt hajlandó megkóstolni a gőzölgő teát. Kétségbeesésében a pavilonért felelős angol jeget tett a teába.
Ahogy az lenni szokott, egy igazi amerikai történetben  a bukásból hatalmas siker lett.

A jeges tea népszerűsége azóta is töretlen. Rengeteg recept létezik.


Készíthető: gyümölcsteából, fekete és zöld teából, rooibos teából...stb.
A lényeg az, hogy a tea karakteres ízű legyen, hogy jegesen is érezni lehessen finom ízét.



Forráslista:
kép:http://www.squidoo.com/Green-Tea-7

2012. május 20., vasárnap

Zöld tea és az olimpiai doppingtesztek

Ki gondolta volna, hogy a zöld tea képes megváltoztatni a doppingtesztek eredményét?!


Egy érdekes cikk ezzel kapcsolatban:
http://www.hazipatika.com/eletmod/mozgas/cikkek/kevesebb_zold_tea_fog_fogyni_londonban/20120411101110


Forráslista:
kép: http://e-stilusom.blog.hu/2008/12/08/zold_tea_elonyei_html
cikk:http://www.hazipatika.com/eletmod/mozgas/cikkek/kevesebb_zold_tea_fog_fogyni_londonban/20120411101110

2012. május 14., hétfő

Mezei zsurló - vízhajtó, vese-, és hólyag, prosztata megbetegedésekre, vérzéscsillapító


A régi korokban vérzéscsillapító hatása miatt tartották nagy becsben. Érdekessége, hogy edényeket, kannát is súroltak vele, innen ered egyik népi elnevezése a kannamosófű.



Ásványi anyagokban gazdag: szilícium (kovasav), kálium, és kalcium.

Mire jó?
- vese- és hólyagmegbetegedésekre
- vérzéscsillapító
- vizelethajtó
- ödémás tünetekre
- enyhe húgyúti fertőtlenítő
- vesekőhajtó
- köszvény ellen
- krónikus ízületi bántalmak ellen
- krónikus hörghurutra, tüdőtuberkulózisra
- légúti megbetegedések
 
Elkészítés:
2dl vízhez 1-2 teáskanál zsurlót adunk. Forrásban lévő vízzel leöntjük, 5-10 percig ázni hagyjuk, majd leszűrjük.
Tüdő-, méh-, aranyér-, gyomor- vagy orrvérzés esetén erősebb főzetet készítünk: csészénként 2-3 púpozott teáskanál 2,5 dl forró vízzel. Kúraszerűen alkalmazva megelőzhető, ill. visszaszorítható a gyakori orrvérzés.

Ülőfürdőhöz használva is nagyon hatásos ízületi gyulladásra, vese- , és hólyagbántalmak esetén, fehérfolyásnál.

Mandulagyulladás, szájnyálkahártya gyulladás, szájpenész, fogínyvérzés és gyulladás esetén öblögethetünk vele.

http://csodastea.hu/spd/T947373/Mezei_zsurlofu_40g_juvapharma_

Forráslista:
Kép: http://botanikaiforum.xobor.de/g930-E-arvense-L-mezei-zsurl-oacute.html
http://hu.wikipedia.org/wiki/Mezei_zsurl%C3%B3

2012. május 8., kedd

Elpusztítják a vastagbéldaganatos sejteket a mate tea öszetevői





Az Illinois Egyetem legújabb kutatása kimutatta, hogy körülbelül egy csészényi maté tea összetevőinek behatása elpusztítja az emberi vastagbéldaganatos sejteket. A teát gyógyhatása miatt már régóta fogyasztják Dél-Amerikában.

A cikk folytatása itt olvasható:

http://www.hazipatika.com/eletmod/tudomanyos_erdekessegek/cikkek/megallitja_a_halalos_kort_a_mate_tea/20120127145133


Forráslista: www.hazipatika.com


2012. április 23., hétfő

Orvosi zsálya - mandulagyulladás, torokgyulladás


A zsálya amellett, hogy zsíros ételek, sajtok, szószok kiváló fűszere, gyógynövénynek is az egyik legjobb.

Mire jó?

 Belsőleg:
- tisztítja a vért
- beteg májra, megszünteti a puffadást, és egyéb panaszokat, amit a   megzavart májműködés okoz
- nyáktalanítja a légzőszerveket, és a gyomrot
- étvágygerjesztő
- megszünteti a bélzavarokat
- hasmenésre
- görcsök ellen
- gerincvelőbántalmakra
- mirigymegbetegedésekre
- végtagreszketésre
- éjszakai izzadás ellen
- erősíti a testet
- megóv a szélütéstől
- bénulás esetén kedvezően hat

Külsőleg: (öblögetés)
- mandulagyulladás
- torokgyulladás
- szájüreg gyulladásaira
- vérző, laza fogak
- fogínysorvadás
- fogakban lévő gennygócokra

Elkészítés:
1 teáskanál zsályát adunk 1/4 liter vízhez, forrázzuk, rövid ideig állni hagyjuk


Hosszan tartó használata nem javasolt, illóolaj tartalma miatt.
Szoptatós anyák, terhes nők, alacsony vérnyomásúak ne fogyasszák!!!

Forráslista:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Orvosi_zs%C3%A1lya
Kép: <a href="http://indafoto.hu/tosia/image/11913145-e1cee968/user" title="tosia: orvosi zsálya virága"><img src="http://img2.indafoto.hu/1/7/91177_917c26f560da37df2d39df717b353657/11913145_e1cee968fef7fb5c4ed79373fda7a8dd_m.jpg" title="tosia: orvosi zsálya virága" alt="tosia: orvosi zsálya virága" border="0" /></a>

2012. április 14., szombat

Lapsang Souchong tea - Scherlock Holmes kedvenc teája


Meg kell egyszer kóstolni,azért mert ez Sherlock Holmes kedvenc teája, és azért is mert olyan jellegzetes füstös ízű tea, amit sosem felejtünk el.

Van aki egyből megkedveli, de van olyan is aki ki nem állhatja.


A kínai Fujian tartományból, a  Wuyi-hegy régiójából származik.    


Létrejöttét a véletlennek köszönheti. A történet szerint a Qing-korszakban, amikor kínai Császári Hadsereg áthaladt a Wuyi hegyekben, akadályozta a teatermelőket a tealevelek szárításában. A munkások azonban, hogy ne menjen kárba a tea, a helyi fenyvesek fáiból raktak tüzet, és efölött szárították a teát. A füstölt tea külföldön nagyon népszerű lett, még hamisították is.


Fajtája:  fekete 

Gyantás fenyő vagy cédrus fölött füstölt. Füstös, kesernyés ízű tea. Illata is erősen füstös.

Elkészítés:
2-3 dl 90 C fokos vízzel öntjük le, 2-5 percig áztatjuk, ezután szűrjük le.
Rövidebb áztatás esetén, többször is leönthető.


Kevés tejjel, vagy natúr fogyasszuk.

Sós, fűszeres ételekkel nagyon jól harmonizál.

http://csodastea.hu/spd/T158330/Kinai_Lapsang_Souchong_Lapszang_Szucsong


Forráslista: http://hu.wikipedia.org/wiki/Lapsang_souchong
Kép: saját