Sok olyan ember van, aki nagyon kevéssel is gazdaggá tudja tenni a saját és a mások életét.

Japánban idősebb úriemberek egy csoportja rendszeresen összejött, hogy megbeszéljék a híreket, és teázgassanak. Egyik szórakozásuk az volt, hogy igen drága teafajtákat kutassanak fel, hogy azokból újabb ínycsiklandozó keverékeket állítsanak össze.

Amikor a legidősebbre került a sor, hogy megvendégelje a többieket, a legnagyobb ünnepélyességgel szolgálta fel a teát: aranydobozból mérte ki a leveleket. Mindannyian a legnagyobb elragadtatással dicsérték teáját, és tudni szerették volna, hogy milyen különleges kombinációból állította össze ezt a keveréket. Az idős ember mosolyogva így szólt:

- Uraim, a tea, amit Önök oly nagy élvezettel isznak, ugyanaz a tea, amit a parasztjaim isznak a birtokomon. Az élet legfinomabb dolgai egyáltalán nem drágák, és nem is nehéz őket megtalálni."

(Anthony de Mello: A csend szava)

A teáról írták


"A tea főzete a legédesebb harmat a mennyországból."
(Lu Yu kínai bölcs)



"Egyetlen csésze tea sem hasonlít egyetlen másikhoz sem!"
(Stephen Twining)


Inkább étlen három napig, mint tea nélkül egy napig.
(Kínai közmondás)


"Imádom a teát. Azok, akik nem értik, tartalmatlannak nevezik. A szemükben csak pár milligrammal több a semminél. A parfümje, a lelke, az illúziója elvesz, mert nem tudják lemérni, és csak a sárga, forró víz marad a csészéjükben. Azt mondják, hogy nincs lelke, pedig csak az egyénisége hiányzik. Magunk adunk neki egyéniséget. Meddő és királyi ital, amely nem táplál, de teret enged a belegondolásunknak, az álmainknak és a fantáziánknak. Terméketlen, önmagáért való, kéjes, mint a csók. A többi italok követelőznek. Elveszik valaminket, vagy adnak valamit, megváltoztatnak. Ez csak kihozza, hangsúlyozza, aláhúzza igazi valónkat, megmutat önmagunknak, az arcunkat tükrözi. Hasonlatos a szőke nőkhöz, akik azonnal átveszik a férfi egyéniségét, s ha géplakatossal beszélnek, a gépek érdeklik, de ha költő szól hozzájuk, ábrándosak lesznek, és rímekben felelnek."
 

"A hangulatok egész skáláját tudom vele kifejezni. Az, aki ügyes szakácsa az érzéseinek, a virágzó teabokor minden varázsát bele tudja csempészni a csészéjébe. Nem is igen bízom azokban, akik csak szokásból isszák, mással készíttetik el, s következetesen citrommal és rummal fűszerezik, és reggel vagy este egyformán ragaszkodnak hozzá. Azt mondom, hogy minden csésze tea egy önportré."

"Nekem a magányos teázó az ideálom. Maradjon a tea titok és intimitás. Bezárt ajtóknál, leengedett függönyök mellett, egy kályha és egy macska társaságában szeretem inni, mértékkel hörpinteni, komoly kortyintással, mint az igazi alkoholista a bort. A családiasság szentélyeiben vén bútorok és emlékek között van otthon ez a drága nedű, a kelő nap országaiban, meleg emberek lelkében, s a szakállas és komoly szlávoknál, akik mintha egy örökös titkot rejtegetnének. A társaság banálissá teszi. De ha egyedül vagyok vele, mélyen és egyszerűen valami közönyös vidámsággal gondolok, életre és halálra. Egy kortyban átfogom az egész valómat."
 (Kosztolányi Dezső: Tea)